Ügyetlen simítom lepedőmet,
földre taposott tükre
holdkráter-temetőknek.
Tetejére hantként
magamat vetem,
így lesz véled eggyé
elnemérhetem.

Fejfaként nyársul fénybe
útifű lándzsája
átdöfött szívemen,
ezentúl egymásba fűz
a kocsányon ringó,
szélbe porzó szerelem,
magja gyolcsba göngyölt tetemed
hűlt helyén vert gyökeret.

Zalaegerszeg, 2007. november 26.