citromos teádat kortyolgatod
rámgondolatod benne a méz
s ahogy a fűmaradék az alján kavarog
úgy mélyülök felkavarón beléd
aprókat kortyolsz, hiszen még éget
apránként kóstolsz belém
bensődet egyre forróbbnak érzed
illatom, ízem mindenhol elér
lüktet, árad, leigáz a mákonyláz
álmaid ébrenlétbe fordulnak
vajon kitart-e a méhvarázs
nem lesz-e keserű, megfáradt a holnap?
holnap cukrot is hozok
hogy az édesebb felem választhasd
a ma’ éjszaka orvul meglopott
holnaptól egy nappal (évvel) fanyarabb a pillanat

Zalaegerszeg, 2018. március 23.

Ma ismét szavakkal fizetek,
nyelvünk kifogyhatatlan
gazdagságát dézsmálom,
az égben róják fel hitelem,
kamatostul duzzadt nagyra
eredendő adósságom.
Költök, amíg megtehetem,
hisz igazán csak az koldusszegény,
aki még hozomra sem ígérhet
verssor-szántás végébe ritka rímvetést.
Költök virágba omló mezőt,
rajta lepkeszárny-csillogást,
s mikor a begyújtott kandalló előtt
lapozol, hallod, dalolnak a pacsirták.
Ha nem tudod és nem is sejted,
mi motoz legbelül, lelked miért fáj,
szavakba vájt gondolatok szűrőjén át
kristályosodik ki általam a bizonyosság.
Ez itt mindenről a végszámla,
benne szófajonként felszámolva az áfa,
mindenért drágán megfizettél,
ha az olvasásban eddig elverekedtél.

Zalaegerszeg, 2018. március 23.